Ócsai Éva
Arányok és túlzások könyve
(Térey János: Ultra – új versek, 2002–2006)
2006-ban megjelent Térey János verseinek újabb gyűjteményes kötete, amely közel öt év verseinek az összeállítása. Ez idő alatt megjelent verses drámája, a Nibelung-lakópark triló- giája, amelyet a Krétakör Színház színpadra állított, emellett Térey János 2005-ben librettót is készített Harcos Bálinttal Mundruczó Kornél Johanna című operafilmjéhez. Az Ultra című új kötet az „új versek” alcímet viseli, és megegyezik a pontosan 100 évvel korábban, 1906-ban megjelent Ady-kötet címével. 2006-ban a Papp Andrással közösen írt Kazamaták című történelmi színdarabja is megjelent a Holmiban, amelyet az 1956-os forradalom 50. évfordulójára írtak. Az Ultra sokféle, és mégis egységességet mutató versei között talál- hatók olyanok, amelyek tematikusan vagy formailag kapcsolódnak ezekhez az írásaihoz. A kötetben több olyan vers is előfordul, amelyben egy vagy több lírai én szólal meg szere- peket megformálva, emellett a zenei szerkezetek és formák alkalmazása is meghatározza a versek ritmikusságát, valamint változatos és választékos retorikai, stilisztikai és poétikai eszköztárat vonultat fel, hogy a jelenkori társadalomban élő egyének élethelyzeteit plasz- tikusan ábrázolja társadalmi és történelmi vonatkozásban is.
Az öt ciklusból álló kötet címe, az „ultra” fogalma az ULTRA-AQUINCUM második cikluscímben, valamint a ciklust alkotó Hadrianus-Redivivus című versben fordul elő szó szerint: „Magasra nő a méltóságos ULTRA, / A túlzó élet táborhelye: Pest.” (54.) A megszemé- lyesített fogalom így nemcsak a túlzást, a szélsőségességet és a mértéken túli jelenségeket helyettesíti itt, hanem a mindezt megtestesítő, 20. és 21. századi Pestet is, amelyet az ismét megelevenedő Hadrianus, a vers beszélője egy 1900 évvel korábbi, aranykornak tekintett világ nézőpontjából értékel. A személyes múltjára is visszaemlékező császár sorai mögött finoman felsejlik az intézmények, a vallás, a mentalitás, a természet és a városkép gyöke- res átalakulásáról formált véleménye a túlzásról, a hiányról, a veszteségről, mint amilyen „a túlzás / Mosópor a szökőkutak vizében” (45.)
A személyes élet apró momentumainak és mozaikjainak szemléletes, életszerű megfor- málása a kötet legtöbb versében visszatér többféle társadalmi és történelmi nézőpontból, valamint az idősíkokhoz és az értékvesztéshez való viszonyulás is hangsúlyos, mint a Fagy című versben, a kötet első versében. A katonai barakk részleteire emlékező szonett, a Bróm nemcsak a tárgyak látványát idézi fel tárgyilagosan és érzékletesen, hanem az ízlelést és a hozzá fűződő érzelmeket is. Az enyészet és a hangulatokat, eseményeket felidéző vissza- emlékezés a tárgya a temetőt, a templomromot és az üres kertet (A. B. F. R. A., „Fűből lett fa”, Zártkert) bemutató verseknek, valamint a trafó lerombolásáról és a teherpályaudvar bomlásáról, a rozsdatemetőről szóló verseknek is (In memoriam, A Lipótvárosi Teher). Ez utóbbi vers helyszíne kiindulópontul szolgál az elmúlt évszázad némely történelmi ese- ményének a felvillantásához, mégpedig úgy, hogy a vers egy négytételes zenemű mintájá-
Arányok és túlzások könyve
(Térey János: Ultra – új versek, 2002–2006)
2006-ban megjelent Térey János verseinek újabb gyűjteményes kötete, amely közel öt év verseinek az összeállítása. Ez idő alatt megjelent verses drámája, a Nibelung-lakópark triló- giája, amelyet a Krétakör Színház színpadra állított, emellett Térey János 2005-ben librettót is készített Harcos Bálinttal Mundruczó Kornél Johanna című operafilmjéhez. Az Ultra című új kötet az „új versek” alcímet viseli, és megegyezik a pontosan 100 évvel korábban, 1906-ban megjelent Ady-kötet címével. 2006-ban a Papp Andrással közösen írt Kazamaták című történelmi színdarabja is megjelent a Holmiban, amelyet az 1956-os forradalom 50. évfordulójára írtak. Az Ultra sokféle, és mégis egységességet mutató versei között talál- hatók olyanok, amelyek tematikusan vagy formailag kapcsolódnak ezekhez az írásaihoz. A kötetben több olyan vers is előfordul, amelyben egy vagy több lírai én szólal meg szere- peket megformálva, emellett a zenei szerkezetek és formák alkalmazása is meghatározza a versek ritmikusságát, valamint változatos és választékos retorikai, stilisztikai és poétikai eszköztárat vonultat fel, hogy a jelenkori társadalomban élő egyének élethelyzeteit plasz- tikusan ábrázolja társadalmi és történelmi vonatkozásban is.
Az öt ciklusból álló kötet címe, az „ultra” fogalma az ULTRA-AQUINCUM második cikluscímben, valamint a ciklust alkotó Hadrianus-Redivivus című versben fordul elő szó szerint: „Magasra nő a méltóságos ULTRA, / A túlzó élet táborhelye: Pest.” (54.) A megszemé- lyesített fogalom így nemcsak a túlzást, a szélsőségességet és a mértéken túli jelenségeket helyettesíti itt, hanem a mindezt megtestesítő, 20. és 21. századi Pestet is, amelyet az ismét megelevenedő Hadrianus, a vers beszélője egy 1900 évvel korábbi, aranykornak tekintett világ nézőpontjából értékel. A személyes múltjára is visszaemlékező császár sorai mögött finoman felsejlik az intézmények, a vallás, a mentalitás, a természet és a városkép gyöke- res átalakulásáról formált véleménye a túlzásról, a hiányról, a veszteségről, mint amilyen „a túlzás / Mosópor a szökőkutak vizében” (45.)
A személyes élet apró momentumainak és mozaikjainak szemléletes, életszerű megfor- málása a kötet legtöbb versében visszatér többféle társadalmi és történelmi nézőpontból, valamint az idősíkokhoz és az értékvesztéshez való viszonyulás is hangsúlyos, mint a Fagy című versben, a kötet első versében. A katonai barakk részleteire emlékező szonett, a Bróm nemcsak a tárgyak látványát idézi fel tárgyilagosan és érzékletesen, hanem az ízlelést és a hozzá fűződő érzelmeket is. Az enyészet és a hangulatokat, eseményeket felidéző vissza- emlékezés a tárgya a temetőt, a templomromot és az üres kertet (A. B. F. R. A., „Fűből lett fa”, Zártkert) bemutató verseknek, valamint a trafó lerombolásáról és a teherpályaudvar bomlásáról, a rozsdatemetőről szóló verseknek is (In memoriam, A Lipótvárosi Teher). Ez utóbbi vers helyszíne kiindulópontul szolgál az elmúlt évszázad némely történelmi ese- ményének a felvillantásához, mégpedig úgy, hogy a vers egy négytételes zenemű mintájá-
99
ra zenei jelzésekkel van ellátva: a gyors tételben, amely a marhavagonokra is utal, a leírás
is mozgalmas, felgyorsul.
A kötet verseiben a zeneiség a gyakori alliteráció és a rímek mellett verszenei formák- ként is megnyilvánul: gyakori a szonett, előfordul például az alkaioszi versszak (A gyer- mek), a stanza (Árvízi stanzák), a sestina (Parklife), a jambikus lejtésű sorok, a blank verse (Milton tükrei).
A versforma és a hangzás mellett a forma és a vizualitás is hozzájárul a versek jelenté- séhez. A Sagrada Família című vers a sorokon belüli egyszeri vagy többszöri sortörésekkel emlékeztet arra, ahogyan a katalán bazilika szerkezete is megtöri a teret. A tipográfiának a Priusz című versben is többletjelentése van, hiszen a vers strófánként egy-egy sorral rövidebb lesz, így a kezdeti nyolc sorból a nyolcadik versszakban már csak egy marad. A vers beszélője, a munkás, aki metaforikus nyelven, helyettesítéseken keresztül mondja el tömören vallatásának és megkínzásának történetét, míg végül tudás és mondanivaló hiányában elhallgat, és elfogynak szavai a vers felépítéséből következően is, a tartalom és a forma összjátékaként.
Visszatérő nyelvi megoldás a kötetben, hogy a konkrét megnevezés helyett metaforák írják körbe vagy utalások jelölik a félig kimondott vagy meghatározatlan jelenségeket. A Vidéki Róma című ciklusban, amely több erotikus és szerelmes verset is tartalmaz, a Friendly Fire című vers azért sem a cím szó szerinti fordításaként leírható „Barátságos Tűz” címet kapta, mert az angol kifejezés többletjelentését nem lehetne érteni a szerelemről szóló versben, amely a háborús retorikát alkalmazó szerelmi költészet hagyományához kapcsolódik. A „friendly fire” ugyanis az amerikai hadseregben a szövetséges vagy baráti katonai erőktől tévedésből vagy véletlenül kapott lövéseket jelenti, így a cím jelentése tágabb kontextusba helyezi a verset. A szintén talányos című ironikus óda, a Terramoto a tömegben (össztáncban, megapartin, olimpián, hadseregben) együtt és ugyanúgy cse- lekvő, egyéni akaratáról lemondó, vagy attól megfosztott embert szólítja meg, a portugál nyelvű cím és egy szövegbeli utalás pedig a tömeg együttmozgásának a lehetséges követ- kezményére, egy átvitt értelmű földrengésre irányítja a figyelmet: a terramoto az 1755-ben bekövetkezett lisszaboni földrengésre utal.
A Parklife című sestina, amelynek könnyűzenei intertextusa a brit Blur együttes azonos című dala és videoklipje, az angol eredetihez hasonlóan társadalmi rétegekből kiemelt, allegorikus alakok (a Bankár, a Szingli és a Gondnok) életmódjára villant rá a szexualitás, a nárcisztikus önszerelem bemutatásával az álmok és az ösztönök mitikus helyszínévé váló mélygarázsban. A társadalombíráló, ironikus hang többször visszatér a szerteágazó témájú, de a kor társadalmi és kulturális viszonyait jól jellemző, igényesen kidolgozott versekben. A felvetett kérdések közt olyan szokatlan verstémák szerepelnek, mint az értéktelen, és mégis sokak által hallgatott zenei giccs (Popzene), az emberek viszonyulása a 2006-os árvízhez (Árvízi stanzák), az orvosi rendelő és az orvosi ellátás (Ez egy SZTK), egy találkozás, amikor az allegorikus Jó bölcsen kioktatja az ország elnökét (Találkozás az elnök- kel), egy autoriter tanárnő míves episztolája a színházba látogató tanítványainak („Igen, hiszünk a tündérekben!”), a verekedéssé fajuló mohácsi busójárás (Tél vége Mohácson), vagy két összetalálkozó násznép: „Jelöltjüket az Úr elé kísérték, / S megmérik véletlen szomszédjaik / Ruháját, autóját és brossait. // Versenyben vannak, mint két konkurens párt; / Milyen pikáns, hogy egy a templomuk...” (Két násznép elvegyül, 101.)
A tematikus sokszínűség mellett több vers konkrét helyszíneket jelöl meg (az ókori Róma, a 20–21. századi Spanyolország /Barcelona/, Portugália /Lisszabon, Estoril/, Budapest /Zugló, Angyalföld, Lipótváros, Nagykörút, Aquincum/, Mohács, Földvár, Debrecen, a költő szülővárosa), amelyek többnyire ürügyként szolgálnak, hogy a térhez és az időhöz kapcsolódó egyedi látvány vagy esemény általános és jellegzetes
A kötet verseiben a zeneiség a gyakori alliteráció és a rímek mellett verszenei formák- ként is megnyilvánul: gyakori a szonett, előfordul például az alkaioszi versszak (A gyer- mek), a stanza (Árvízi stanzák), a sestina (Parklife), a jambikus lejtésű sorok, a blank verse (Milton tükrei).
A versforma és a hangzás mellett a forma és a vizualitás is hozzájárul a versek jelenté- séhez. A Sagrada Família című vers a sorokon belüli egyszeri vagy többszöri sortörésekkel emlékeztet arra, ahogyan a katalán bazilika szerkezete is megtöri a teret. A tipográfiának a Priusz című versben is többletjelentése van, hiszen a vers strófánként egy-egy sorral rövidebb lesz, így a kezdeti nyolc sorból a nyolcadik versszakban már csak egy marad. A vers beszélője, a munkás, aki metaforikus nyelven, helyettesítéseken keresztül mondja el tömören vallatásának és megkínzásának történetét, míg végül tudás és mondanivaló hiányában elhallgat, és elfogynak szavai a vers felépítéséből következően is, a tartalom és a forma összjátékaként.
Visszatérő nyelvi megoldás a kötetben, hogy a konkrét megnevezés helyett metaforák írják körbe vagy utalások jelölik a félig kimondott vagy meghatározatlan jelenségeket. A Vidéki Róma című ciklusban, amely több erotikus és szerelmes verset is tartalmaz, a Friendly Fire című vers azért sem a cím szó szerinti fordításaként leírható „Barátságos Tűz” címet kapta, mert az angol kifejezés többletjelentését nem lehetne érteni a szerelemről szóló versben, amely a háborús retorikát alkalmazó szerelmi költészet hagyományához kapcsolódik. A „friendly fire” ugyanis az amerikai hadseregben a szövetséges vagy baráti katonai erőktől tévedésből vagy véletlenül kapott lövéseket jelenti, így a cím jelentése tágabb kontextusba helyezi a verset. A szintén talányos című ironikus óda, a Terramoto a tömegben (össztáncban, megapartin, olimpián, hadseregben) együtt és ugyanúgy cse- lekvő, egyéni akaratáról lemondó, vagy attól megfosztott embert szólítja meg, a portugál nyelvű cím és egy szövegbeli utalás pedig a tömeg együttmozgásának a lehetséges követ- kezményére, egy átvitt értelmű földrengésre irányítja a figyelmet: a terramoto az 1755-ben bekövetkezett lisszaboni földrengésre utal.
A Parklife című sestina, amelynek könnyűzenei intertextusa a brit Blur együttes azonos című dala és videoklipje, az angol eredetihez hasonlóan társadalmi rétegekből kiemelt, allegorikus alakok (a Bankár, a Szingli és a Gondnok) életmódjára villant rá a szexualitás, a nárcisztikus önszerelem bemutatásával az álmok és az ösztönök mitikus helyszínévé váló mélygarázsban. A társadalombíráló, ironikus hang többször visszatér a szerteágazó témájú, de a kor társadalmi és kulturális viszonyait jól jellemző, igényesen kidolgozott versekben. A felvetett kérdések közt olyan szokatlan verstémák szerepelnek, mint az értéktelen, és mégis sokak által hallgatott zenei giccs (Popzene), az emberek viszonyulása a 2006-os árvízhez (Árvízi stanzák), az orvosi rendelő és az orvosi ellátás (Ez egy SZTK), egy találkozás, amikor az allegorikus Jó bölcsen kioktatja az ország elnökét (Találkozás az elnök- kel), egy autoriter tanárnő míves episztolája a színházba látogató tanítványainak („Igen, hiszünk a tündérekben!”), a verekedéssé fajuló mohácsi busójárás (Tél vége Mohácson), vagy két összetalálkozó násznép: „Jelöltjüket az Úr elé kísérték, / S megmérik véletlen szomszédjaik / Ruháját, autóját és brossait. // Versenyben vannak, mint két konkurens párt; / Milyen pikáns, hogy egy a templomuk...” (Két násznép elvegyül, 101.)
A tematikus sokszínűség mellett több vers konkrét helyszíneket jelöl meg (az ókori Róma, a 20–21. századi Spanyolország /Barcelona/, Portugália /Lisszabon, Estoril/, Budapest /Zugló, Angyalföld, Lipótváros, Nagykörút, Aquincum/, Mohács, Földvár, Debrecen, a költő szülővárosa), amelyek többnyire ürügyként szolgálnak, hogy a térhez és az időhöz kapcsolódó egyedi látvány vagy esemény általános és jellegzetes
100
helyzeteket tárjon fel. A tér és az idő mellett a természet alakzatainak és folyamatainak
az aprólékos, trópusokban gazdag, arányos, finom nyelvi megformálása is számos
vers meghatározó része, mint a Földvár, apály című szonetté, vagy a Családfa című vers
második szakaszáé, amely leleményesen a családfát a folyóval, és annak elágazásaival
helyettesíti: „Még titok, melyik ágból lesz morotva, / És kikből lesz eleven vízfolyás: ki / Hogyan
fut a saját torkolatáig.” (67.)
A konkrét irodalmi utalások mellett (mint amilyen például John Milton a Milton tük- rei, William Shakespeare a Beauséjour, a germán mondák hősei a Siegfried rajnai utazása, Faust a Doktor Faustus panaszolkodása, Bartók és Balázs Béla Kékszakállúja A hét hazugság című versben, valamint tiszteletadás Jékely Zoltán emlékére a Hadrianus-Redivivus című versben) idézettel, versformával és versnyelvvel is felidéznek a versek költőket úgy, hogy közben a kötet írásainak egyedi, kikristályosított nyelvezete van. Ez a veretes nyelv vissza- fogottan ünnepélyes, ironikus, emelkedett, szenvtelen és derűs kedélyállapotokat idéz fel, az azonban a kötet első és utolsó versére is érvényes, hogy a veszteséget és a hiányt írja le, A gyönyörű gyár című kötetzáró versben ironikusan: az ország allegorikusan egy gyönyörű gyárral és annak tetszhalott portásával azonosul: „Csak alszik, mintha kisgyerekkorában. / Alszik. Akármi lehet még belőle.” (148.)
A kötet több verséből zenemű született, ugyanis a kortárs klasszikus zene fiatal képviselői (Fekete Gyula, Kondor Ádám, Vajda Gergely, Barta Gergely, Bolcsó Bálint, Dinnyés Dániel, Futó Balázs és Zombola Péter) megzenésítettek egy vagy két verset, valamint az is a kötet történetéhez tartozik, hogy a kézirata a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Édes Anyanyelvünk pályázatán első díjban részesült. Egy olyan nyelvi világért, amely nem kínálja magát tálcán, az olvasónak is kihívást jelent, ha vállalkozik a szerteágazó, talányos sorok kibontására.
Magvető Könyvkiadó, 2006
eredeti cikk: http://www.forrasfolyoirat.hu/0801/ocsai.pdf
A konkrét irodalmi utalások mellett (mint amilyen például John Milton a Milton tük- rei, William Shakespeare a Beauséjour, a germán mondák hősei a Siegfried rajnai utazása, Faust a Doktor Faustus panaszolkodása, Bartók és Balázs Béla Kékszakállúja A hét hazugság című versben, valamint tiszteletadás Jékely Zoltán emlékére a Hadrianus-Redivivus című versben) idézettel, versformával és versnyelvvel is felidéznek a versek költőket úgy, hogy közben a kötet írásainak egyedi, kikristályosított nyelvezete van. Ez a veretes nyelv vissza- fogottan ünnepélyes, ironikus, emelkedett, szenvtelen és derűs kedélyállapotokat idéz fel, az azonban a kötet első és utolsó versére is érvényes, hogy a veszteséget és a hiányt írja le, A gyönyörű gyár című kötetzáró versben ironikusan: az ország allegorikusan egy gyönyörű gyárral és annak tetszhalott portásával azonosul: „Csak alszik, mintha kisgyerekkorában. / Alszik. Akármi lehet még belőle.” (148.)
A kötet több verséből zenemű született, ugyanis a kortárs klasszikus zene fiatal képviselői (Fekete Gyula, Kondor Ádám, Vajda Gergely, Barta Gergely, Bolcsó Bálint, Dinnyés Dániel, Futó Balázs és Zombola Péter) megzenésítettek egy vagy két verset, valamint az is a kötet történetéhez tartozik, hogy a kézirata a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Édes Anyanyelvünk pályázatán első díjban részesült. Egy olyan nyelvi világért, amely nem kínálja magát tálcán, az olvasónak is kihívást jelent, ha vállalkozik a szerteágazó, talányos sorok kibontására.
Magvető Könyvkiadó, 2006
eredeti cikk: http://www.forrasfolyoirat.hu/0801/ocsai.pdf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése