“Jenki-vengri dva bratanki! – hirdette a BŐF ismertető füzete a New York-i Juilliard School of Music és a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia közös, egyhetes programját záró koncertet. Mint a projekt teljes egészét végigkövető, és azt szervező tanárok egyike bizton állíthatom, hogy a mondat helyes, ugyanis mindkét koncertet (tehát az október 21-i Régi Zeneakadémiabelit és az október 29-i New York-i Juilliard School-belit) közös sörivás zárta az éjszaka folyamán még nyitva tartó kiséttermekben.
A projektben résztvevő zeneszerzők (magyar részről Bella Máté, Horváth Bálint és Zombola Péter, amerikai részről Kyle Blaha, Jakub Ciupinski és Edward Aaron Goldman) és hangszeres hallgatók nyugodtan ihattak a sikeres koncert és az azt megelőző munkát követően, mert komoly energiákat és időt öltek bele abba, hogy a két neves intézmény hírnevét öregbítsék, saját tudásukat pedig tovább mélyítsék. A sör mellett átbeszéltük a két hét tapasztalatait. E beszélgetések alapján készült e rövid beszámoló is.
A projekt 2006 nyarán kezdett körvonalazódni, amikor Joel Sachs Magyarországon járt, hogy előkészítse a 2007 februárjában, New York-ban rendezendő, mai magyar szerzők darabjait felsorakoztató FOCUS! fesztivált. Az első megbeszélések után lépésről lépésre találtuk ki és építettük fel a ’The Hudson-Danube Project’ menetét. A projektben Pierre Boulez Dérive 1 című darabjához kapcsolódóan kellett új kompozíciót írni. A két intézmény zeneszerzés tanszékének tanári kara három-három zeneszerző hallgató darabját jelölte ki, melyeket mindkét egyetemen hangszeres hallgatók tanulnak meg és mutatnak be. A projekt tehát nem csak a zeneszerzőknek hozhat sok tapasztalatot, hanem hangszeres kollégáiknak is. A teltházas, kiemelkedő sikerű pesti koncert létrejötte, valamint a zeneszerző hallgatók New York-i utazásának lehetősége a fent említettek mellett nagy mértékben volt köszönhető a Zeneakadémia Baráti Körének és itt is elsősorban Beck Évának, valamint a Kincses Alapítványnak és Batta Andrásnak, a Zeneakadémia rektorának.
Míg a budapesti próbák egy részén az amerikai egyetem hallgatói is jelen voltak, addig a New York-i koncertet megelőző próbák közül néhányat a magyar szerzők látogattak meg. A koncertek után Joel Sachs professzor úr, és mindkét egyetem tanárai valamint a közönség is úgy vélekedett, hogy mindkét helyszínen kiváló előadói teljesítmények születtek. A hat zeneszerző teljes egyetértésben mondta azt, hogy a projekt legérdekesebb és leghasznosabb tapasztalata az volt, hogy a darabokat tíz napon belül két különböző kontinens együtteseinek előadásában is meg lehetett hallgatni. "A két előadás tökéletesen eltért egymástól, és ez rengeteg ötletet adott nekem munkám folytatásához." – mondta Kyle Blaha a koncert után. Zombola Péter még azt is hangsúlyozta, hogy "a Juilliard-beli próbákon túl, az intézményt körülvevő város szellemisége és az ott lévő – az európaitól gyökeresen eltérő – gondolkodásmód volt mindenképp maradandó és felszabadító erejű."
A budapesti koncertet megelőzően Joel Sachs egy hétig dolgozott a hangszeres hallgatókkal, és a projekt végéhez közeledve egyre többször említette, mennyire meg van elégedve a hangszeresek teljesítményével. Az amerikai zeneszerzők közül Kyle Blaha és Edward Goldman azt is kiemelte, hogy "a nem kevés próba mellett az előadók külön gyakorlást és közös munkát iktattak be, hogy még magasabb szintre hozzák a darabok megszólalását". Erre azért is volt szükség, mert a Zeneakadémia hangszeres hallgatói a zenei kifejezés terén intenzívebbeknek bizonyultak a New York-i előadókhoz képest, kortárs zenei jártasságuk és szakmai rutinjuk viszont – legalábbis egyelőre – nem éri el amerikai kollégáik szintjét. A végeredmény magas színtű megvalósulásának igénye sugárzott tehát a magyar előadókból, amire az amerikai zeneszerzők csak annyit mondtak: nagyon remélik, hogy a jövőben is lesz lehetőségük dolgozni ugyanezekkel a művészekkel, akiknek felelősségérzete és lelkesedése kiemelkedő volt.
Az előadók egyébként maguk is azt mondták, hogy rengeteg tapasztalattal járt a munka. A Zeneakadémia keretein belül nem túl gyakran szembesülnek a kortárs darabok előadásának problémáival. A projekt azért is volt e tekintetben egyedülálló, mert nem csak Boulez darabja jelent olyan előadói nehézséget, amellyel még profi zenészek is megküzdenek, hanem a zeneszerző hallgatók némelyike is igen komplikált anyagot hozott létre. Természetesen a tapasztalatok nem csak az előadók részére voltak fontosak; a darabok megvalósításának lehetősége, a speciális ritmikai, hangszerkezelési lehetőségek kihasználásának módjáról a zeneszerzők is többet tanulhattak, mint esetleg zeneszerzés óra keretében, ahol az előadók természetesen nem állhatnak rendelkezésre. A magyar zeneszerző hallgatók egyetértettek abban, hogy "ha a szerző nemhogy külországbeli, de más kultúrában fölnőtt előadókkal dolgozik, a munka még pontosabb, egyértelműbb lejegyzést és a próbákat illetően még lényegre törőbb szóbeli közlést és több világos zenei elővezetést igényel. Az ember sokkal kevésbé, időnként egyáltalán nem számíthat arra a „közös alapra”, amire hazájában feltétlenül" (Horváth Bálint). Zombola Péter ennél sarkosabban fogalmazta meg tapasztalatát, miszerint "mindenképp egyszerűbb, átláthatóbb notációt kell használni, a próbaidő optimálisabb kihasználása miatt".
Reméljük, hogy a projekt tanulságainak levonása után már csak egy dolog marad hátra: sikerül fenntartani a kapcsolatot a két intézmény között, és létrehozni egy ehhez hasonló kurzust a jövőben."
FIDELIO
eredeti cikk: http://www.fidelio.hu/klasszikus/magazin/the_hudson-danube_project
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése