“...És ha már öröm, a következő darab Térey János Öröm című versének megzenésítése volt Zombola Péter tollából. Azonban örömömet elrontotta, hogy az első hegedűs által játszott egyszerű kettősfogások sok helyen igen hamisra sikerültek. A művet meghatározó, vonósnégyesre írt akkordok alapvetően tiszták voltak, csak a teteje hibádzott. Philipp György – aki a bariton szólamot énekelte – bár majdnem elesett, amikor belépett a színpadra, a darabban minden buktatót elkerült. A mű elején fejhangon, a középrészben a megszokott lágéban, a darab végén igen mélyen kellett énekelnie, mégis sikerült mindezt természetesen, oldottan előadnia. A darab vége igazán földöntúli volt. Csak egyetlen szó ismétlődött különböző ritmusban, egy lágy akkord kíséretében. Az utolsó hangok először igen mélyen és halkan szólaltak meg, majd az énekszólam, mintegy kiragyogva, fellépett egy magasabb tartományba, és kibújva a mélység sötétjéből, a puha fényű hang ezt mondta: Szeretve..."
FIDELIO
eredeti cikk: http://www.fidelio.hu/klasszikus/kritika/ultra-hang
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése