2015. június 11., csütörtök

Zombola Péter Passiójának ősbemutatója

A fiatal magyar zeneszerző-generáció egyik kiemelkedő alakja, az idén Erkel-díjjal kitüntetett Zombola Péter Passió című liturgikus művének ősbemutatója is felcsendül a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek évadzáró hangversenyén szerda este a Művészetek Palotájában.

A kórusra és zenekarra írt, János evangéliumát követő latin nyelvű Passió nem a Bach korabeli mintákat követi, közelebb áll a passiózene olyan archaikusabb formáihoz, mint amilyen a 15. századi passió-motetta volt. Nincsenek szólisták, a bibliai szöveget kizárólag a kórus adja elő - olvasható a koncert beharangozójában.

A Kovács János által vezényelt hangversenyen Zombola Péter kompozícióját egy igazi klasszikus, Beethoven IX. szimfóniája egészíti ki. A szólószerepeket Sümegi Eszter (szoprán), Kovács Annamária (alt), Fekete Attila (tenor) és Kálmándi Mihály (basszus) énelki, közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán).

Zombola Péter 1983-ban született Budapesten. Zeneszerzői tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Kocsár Miklós és Csemiczky Miklós, a Zeneakadémián Jeney Zoltán és Orbán György tanítványaként végezte. Számos művét mutatták be a legrangosabb magyar és nemzetközi fesztiválokon. Filmzenéket is ír magyar és külföldi filmekhez, emellett színházi zenét, reklámzenét és egyéb alkalmazott zenéket is komponál. Több zeneszerzői díj birtokosa, 2012-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki, 2013-ban pedig Requiem című oratóriumáért megkapta az Artisjus Év Zeneműve-díját.  


Zombola Péter: Passio

(I. Preludium „dedicated to György Ligeti” - II. „dedicated to Francois Truffaut” - III. - IV. Interludium No. 1 „dedicated to Andrei Tarkovsky” - V. - VI. Interludium No. 2 „dedicated to her” - VII. - VIII. Interludium No. 3 „dedicated to Henry Purcell” - IX. - X. Interludium No. 4 „dedicated to Igor Stravinsky” - XI. „dedicated to Roland Barthes” - XII. Postludium „dedicated to Eric Berne”)

Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125

A 2013-ban az "Év zeneműve" díjjal elismert Requiem után Zombola Péter ismét nagyobb léptékű liturgikus művet komponált. A kórusra és zenekarra írt, János evangéliumát követő, latin nyelvű Passió nem a Bach korabeli mintákat követi, közelebb áll a passiózene olyan archaikusabb formáihoz, mint amilyen a 15. századi passió-motetta volt. Nincsenek szólisták, a bibliai szöveget kizárólag a kórus adja elő. A zenekari elő- és utójátékkal keretezett kompozíció nagyobb egységeit - a drámai csúcspontok mentén, teret és időt engedve az elmélkedésnek - hangszeres közjátékok jelölik ki, melyekben a szerző olyan paradoxonok zenei megfogalmazására vállalkozik, mint "a véges és a végtelen, a változó és a változatlan". 


http://www.stop.hu/kultura/zombola-peter-passiojanak-osbemutatoja/1321768/

https://www.mupa.hu/program/magyar-radio-zenei-egyuttesei-2015-05-06_19-30-bbnh




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Archívum

Photo1

ZOMBOLA PÉTER
honlapja

english